Hogyan legyünk boldogok együtt? Életre szóló házasságok

Hogyan legyünk boldogok együtt? Életre szóló házasságok

Nincs ember a földön, akit ne foglalkoztatna az a kérdés, hogyan legyünk boldogok. Nos, azért, hogy egy házasság sokáig jól működjön, bizony dolgozni kell, nem is keveset. Még önmagunkon is! Ugyan egyes elméletek szerint a boldogság egy állapot, amit el lehet érni, a párkapcsolatok terén ez már nem ilyen egyszerű. Hiszen egy házasságban két ember mindennapjait kell összehangolni, két egyedi gondolkodásmódot, értékrendet kell összefésülni. Ha ez sikerül, hosszú lesz a kapcsolat, de ehhez folyamatos erőfeszítéseket kell tenned. Igen, erőfeszítéseket, bár ez igazán ijesztő szó lehet egy szerelemmel kapcsolatban. Mégis, néha előfordul, hogy nem megy minden olajozottan és ilyenkor néha önmagadon kell felülemelkedned.

Az esküvő egy nap, a házasság egy élet

Sok szerelmespár komoly energiát fektet az esküvőbe, azt követően viszont már nem érzik szükségét azon is dolgozni milyen a kapcsolatuk. Gyakran a mézeshetek után döbbennek rá a párok arra, hogy azt, hogy hogyan legyünk boldogok, nem lehet és nem is szabad a véletlenre bízni. Ahogy vannak jó napok, úgy vannak rosszak is, de a felmerülő akadályok nem szeghetik kedvetek. Persze, senki sem tudhatja előre, hogy 5-10-20 év együttélés mennyire könnyű vagy nehéz, de a hogyan legyünk boldogok kérdésében épp ez a kihívás!

Régen mindent megjavítottak?! Korántsem! Gyakran hallani azt a legendát, hogy régen, 100 évvel ezelőtt jobb volt minden, akkoriban a házasságokat rendbe hozták a felek, ezért sem volt annyi válás. Nos, ez egy szép urbánus legenda! Sokkal inkább arról volt szó, hogy a nőknek nem volt annyi saját bevétele – már ha egyáltalán dolgozott -, hogy eltartsa magát egy válás esetén. Sőt, akkortájt társadalmi elvárás volt, hogy a feleség szemet hunyjon és beletörődjön, ha boldogtalan a házassága. Manapság azonban a nőknek és a férfiaknak egyaránt igénye és joga is van a boldogsághoz, hiszen egyenjogú társai egymásnak.

A boldog élet nem egyenlő a konfliktusmentes élettel

A boldogság nem egyfajta csendes lebegés, néha bizony egy kis ajtócsapkodás is belefér, főleg temperamentumosabb emberek esetében. Ha azonban megtanulod – és a párod is – a helyes konfliktuskezelést, máris jó úton vagytok a boldogság felé. Persze, egy vita elején mindenki a maga igazát védi, de menetközben könnyen kiderülhet, hogy ugyanarról beszéltek, csak más oldalról látjátok az igazságot. Ha képesek vagytok belátni, hogy hibáztok vagy esetleg tévedtek, és nem zárjátok a napot haraggal a másik felé, máris sokat tettek az életre szóló házasságért. Az sem árt, ha kellő humorérzékkel kezeltek egy-egy problémát, hiszen a nevetés remek stresszoldó!

A boldog párkapcsolat két boldog ember szövetsége

Ha egy házasságban az egyik fél alárendeli magát a másiknak, akkor csak egyikük lesz boldog. Ahhoz viszont, hogy boldog párkapcsolatban éljen valaki, mindkét félnek ki kell teljesednie. Ehhez azonban be kell tartani néhány íratlan szabályt. Az egyik legfontosabb, hogy adj a párodnak – és magadnak is – elég teret. Nem kell mindig mindent együtt csinálni, nyugodtan lehet mindenkinek saját hobbija, akár baráti köre is.

A másik fontos dolog a mártírkodás elkerülése. Ha úgy érzed, hogy több otthoni feladattal kell foglalkoznod, akkor üljetek le és beszéljétek meg az egyenlő munkamegosztást! Egyrészt, ha nem szólsz, hogy sok van a válladon, nem találhatja ki a gondolatod a másik. Másrészt ilyenkor az ember könnyen belecsúszhat a mártír szerepbe, ami idővel egyenes út a szakításhoz.

A harmadik fontos dolog az, hogy mindketten megtanuljátok megbocsátani és akár el is feledni a veszekedéseket. Ha találtatok megoldást a kiváltó okra, ugyan, minek rajta tovább rágódni? A múlt felemlegetése amúgy sem jó irány, tönkreteheti a házasságot.

A negyedik és talán legfontosabb az, hogy légy hálás az együtt töltött időért, a párodért és a szerelemért, becsüld meg minden pillanatot, még a rosszakat is. Nem véletlenül köti össze két ember az életét – na jó, talán Las Vegasban igen, ha túlságosan részegek. Ha nehéz idők jönnek, gondolj azokra a dolgokra, amelyek az oltár elé vezettek, amiért igent mondtál a szerelmednek. Így életre szóló házasságban lehet részed!