A házasság története
A házasságkötés mindig is egyfajta közös akaratként jelentkezett arra vonatkozóan, hogy a pár a jövőjét együtt képzeli el. A kora középkori Európában ehhez még csak pap és bármilyen szertartást vezető személy sem volt szükséges. Akkoriban ugyanis a párok otthonukban, kocsmákban, barátaiknál, sőt, akár útkereszteződések mentén is örök hűséget fogadhattak egymásnak. Ez akár kettejük között, az ágyban is megtörténhetett.
Egy kis házasság történelem
A katolikus egyház a IV. lateráni zsinaton hozott döntést arról, hogy a házasságokat előzetesen templomban kell kihirdetni. Az 1600-as években további keresztény szabályozás indult meg, mely szerint a házasságkötés szentesítéséhez az egyik fél lakóhelye szerinti plébánosra és két tanúra is szükség volt. Ez utóbbi feltétel a mai napig fennmaradt, és a polgári házasság intézményébe is kihagyhatatlanul beleivódott. Érdekesség, hogy a középkori Európában lányoknál már 12, fiúknál 14 éves kortól engedélyezték a házasságkötést. Bár a jegygyűrű használata már az ősi egyiptomiaknál is elterjedt volt, főként az örökkévalóságot jelképezve, de a dupla karikagyűrűs szokás a 2. világháború után terjedt el Európában, mégpedig az Amerikai Egyesült Államokból elindulva.
A házasság előnyei
A házasságkötés napjainkban is népszerű gyakorlat. Mindenki másként tekint rá, s ennek megfelelően a szervezés módja is különbözik. Vannak nők, akik már kislányként is arról álmodtak, hogy hófehér ruhában vonulnak az oltár elé. A romantikus esemény rendszerint megköveteli a népes vendégsereget és az utána megtartott lagzit. Ez utóbbi tekintetében már igen nagy különbségek adódhatnak. A hagyományos magyar lagzi még mindig nagy népszerűségnek örvend, de egyre többen keresik a modernebb megoldásokat. Nem csak a pandémia idején volt divat a szűk körben megtartott polgári esküvő, hiszen sokan kifejezetten gyorsan szeretnék letudni a tulajdonképpen csak jogi aktusként számontartott eseményt. A házasság előnyei között rendszerint számos olyan lehetőség van, melyekkel csak házastársak élhetnek. Az anyagi jellegű előnyök kihasználása sokak számára döntő szempont, amikor életük összekötését választják. A házasság anyagi közösség is, így érdemes e tekintetben szintén gondolni rá akkor, amikor meghozzátok a nagy döntést.
A monogámia természetes?
Európai kultúránkban természetesnek véljük a monogámiát. A vélemények azonban megoszlanak arról, hogy az ember valójában monogám-e. A hűtlenséget és a házasságokban annak a bizonyos harmadiknak a jelenlétét látva elgondolkodtató, hogy a házasságkötés során tett eskü tulajdonképpen nem egyfajta megerőszakolása-e önmagunknak és vágyainknak. Ha azonban voltál már igazán szerelmes, akkor pontosan tudod, hogy ilyenkor az embernek meg sem fordul a fejében az, hogy kifelé kacsintgasson a kapcsolatból. Ugyanakkor az évek múlásával számos olyan párkapcsolati probléma jelentkezhet, melyek végül félrelépéshez vezetnek. A külső viszony fenntartása nem ritka manapság, és a hosszú évek óta házasságban élők gyakran éppen így igyekeznek egy kis színt vinni magánéletükbe. Az persze már más téma, hogy milyen tisztelet van ilyenkor a házastársak között egymás felé, és mit ér egy tulajdonképpen hazugságon alapuló házasság.
Poligámia: csak a férfiak számára vonzó?
A poligámia- vagy ahogyan jobban ismerjük, a többnejűség- például Marokkóban, Malajziában és Dél-Afrikában engedélyezett. A fogalom esetében nem csak arról van szó, hogy egy férfi több nővel élhet együtt, hanem ez fordítva is igaz, tehát egy nő több férjet is tarthat. A poligámia történetét tekintve valószínűleg az afrikai magas gyermekhalandóságra visszavezethető, vagy például a háborús időszakokra, amikor a cél az volt, hogy minél több nő szüljön gyermeket, ezzel növelve a népességszámot. Európai kultúránkban elképzelhetetlen a poligámia, bár a férfiak néha szívesen eljátszanak ennek gondolatával. A nők inkább a romantikának és a másik ‘birtoklásának’ hívei. A házasságkötés érzelmi, családalapítási okokból kétségkívül jó döntés, de a dolog anyagi előnyei és kockázatai mellett sem érdemes elmenni.