Flört jelei, avagy hogyan zajlik manapság a flörtölés?

flört

Flört vagy több az, ami két ember között kibontakozik? Néha nehéz megítélni, ha pedig nem vagyunk elég jó emberismerők, akkor félre is értelmezhetjük a másik által adott jelzéseket. Idővel és tapasztalattal azonban egyre inkább meg lehet tanulni flörtölni és tenni ezt úgy, hogy az ízléses, vonzó legyen a másik nem szemében. De mi is tulajdonképpen a flört? Mennyire fér bele ez egy párkapcsolatba? Mikortól válik komollyá a célozgatás és meddig bizonyul csupán egy izgalmas játéknak? Hogyan kell flörtölni? Kell egyáltalán vagy olyan dolog ez, ami ösztönös, ha a megfelelő emberrel találkozunk?

Miért fontos a flörtölés?

A fogalom és annak valódi jelentése kissé talán kezd kikopni a mai gyakorlatból. Az online ismerkedés gyakran maga után hozza, hogy mindkét fél egyértelműen kinyilvánítja, mit szeretne a másiktól, sőt, nem ritka, hogy ez már a társkereső portálok adatlapjain is szereplő információk. Ha nem személyesen kell ezt közölni a másikkal, akkor valahogy mindenkinek könnyebben megy az ismerkedési cél megfogalmazása. Az évek múlása és az érzelmi intelligencia azonban egyértelműen magukkal hozzák az igényt a minőségi flörtölés iránt. A nemi vágyak az agyban kezdődnek és ez a nők és férfiak esetében is igaz. Egy idő után a férfiak sem szeretnek azonnal belevágni a dolgokba, hiszen izgalmasabb a játékos kommunikáció. Dr. Monica Moore kutatásai szerint olyan emberek társaságára vágyunk leginkább, akik az efféle technikákon keresztül tudtára adják a másik félnek elérhetőségüket és magabiztosságukat. Például nevetnek, vagy felveszik a szemkontaktust.

Milyen flört technikák vannak?

Több flörtölési szokás is létezik, némelyik bizonyára mindenki számára ismert.

Az egyik például a véletlen figyelemfelkeltés. Például meglátod a vonzónak ítélt személyt és közelebb ülsz hozzá, hogy egy apró szemkontaktus létrejöjjön. A figyelem felkeltése után pedig legtöbb esetben ilyenkor a hölgyek megvárják, hogy az urak tegyék meg az első lépést.

A flörtölés során gyakran az érzékiséget is bevetik a hölgyek, amikor csak a testbeszéd árulkodik arról, hogy a másik személy próbálja felkelteni a kiszemelt figyelmét. Ilyen nonverbális kommunikáció lehet például a haj igazgatása, vagy akár a nyak érintése, egy mindent eláruló tekintet.

A flörtölést a randizós időszakban is folytatni kell, amikor már létrejött valamiféle kapcsolat, de még az ismerkedés fázisában vagytok. Ilyenkor jelzés lehet a sok mosoly, nevetés, az érintés, vicces, kedves szurkálódás.

A kapcsolat felvétel leggyakrabban a nézéssel kezdődik. Ha valaki sokat mosolyog rád, érdeklődik irántad, akkor valószínű, hogy tetszel neki. Persze a félreértések elkerülése érdekében érdemes komolyabban is megvizsgálni a helyzetet. Előfordulhat, hogy valaki csak udvarias akar lenni, de ez beszélgetés közben ki fog derülni.

A flört során tehát többféle technikával találkozhatsz, de a jelentéssel érdemes mindig tisztában lenni. A testbeszédből sok minden megállapítható. Az udvarlás jeleit elméletileg mindenki észleli, ugyanis ezek evolúciós célokat is szolgálnak. Azonban a kifejezés minden esetben más, így a jelek dekódolása már nem mindig egyszerű feladat.

Flört vagy több? Hol a határ?

A párod úgy érzed mással flörtöl? Hol a határ a játék, a nemiség verbális megélése és a tényleges tettek között? A legtöbben már arra ugranak, ha a partnerük néhány kétértelmű üzenetet vált valakivel. A személyes kapcsolat csak további kockázatokat hordoz magában a párkapcsolatra nézve, hiszen ahol folyamatosan jelen van a csábítás, ott bizony a szikra könnyen lángra gyúl. Fontos tudni, hogy az indokolatlan és zavaró féltékenykedés egyfajta önmagát beteljesítő jóslat. Rendszerint a magabiztosság hiányából fakad, de nem ritka az sem, hogy a korábbi rossz tapasztalatok állnak a háttérben. Döntsd el, hogy bízol-e a másikban, szabadon engeded annyira, hogy magától is hűséges maradjon! Azzal kapcsolatban pedig, hogy nevezhetjük-e flörtnek, vagy akár többnek, ami egy harmadik személlyel van, csak akkor láthatsz tisztán, ha nem homályosít el a ‘zöld szemű szörny’.

flörtölés

Online flörtölés – mennyire érdemes beleélni magad?

Napjainkban minden korábbinál többen választják a netes ismerkedést. Bár kétségtelen, hogy így lehetőséged nyílik megismerkedni olyan emberekkel, akikkel talán a való életben soha nem találkoznál, de az online ismerkedés veszélyeket is hordoz magában. Fontos, hogy már az elején kiderítsd, milyen szándékkal ismerkedik a másik. Az online flörtölés sokaknak nem megy túl jól, ugyanis a vonzódás kifejezése egy chat alkalmazáson keresztül nem annyira egyszerű. Viszont ha elég szemfüles vagy, kiderítheted milyen céllal van jelen az aktuális portálon a másik. A jelzések természetesen az online térben is célba érhetnek. A partner szóban is kifejezheti érdeklődését feléd, de természetesen egy személyes találkozó keretében ez könnyebben megvalósulhat. Ha a férfi is jeleket „küld” irányodba, esetleg vonzóbb pillantásokat, áradnak a flört-jelzések, akkor feltehetően vonzódik hozzád. Persze ezt csak személyesen fogod látni.

A találkozóhoz mindenképpen nyilvános helyet válassz és alaposan válogasd meg, hogy ki az a partner, akinek adsz esélyt akár csak egy találkozó erejéig is! Ilyen módon azonnal ki fog derülni, hogy mi volt ebben az egészben, flört vagy több, esetleg megvan-e az a bizonyos kémia kettőtök között. Nemcsak ismerkedés során fontos az udvarlás, hanem a már kialakított párkapcsolatban is. A flörtölésre érdemes figyelni, ugyanis ez az, ami megadja a pikantériáját a kapcsolatnak és fenntartja az érdeklődést. A csillogó szem, egy kedves gesztus során a párok kifejezhetik vonzódásukat egymás iránt. Ehhez persze fontos, hogy ráérezz arra, mire vevő a másik, mit tart izgalmasnak és honnantól közönségesek számára az akár képekben, akár szavakban kifejezettek. Természetesen az a legjobb, ha önmagukat adják az emberek, ugyanis a hazugságoknak mindig következményei vannak.