Hagyományos vagy infraszauna

Hagyományos vagy infraszauna
Infraszauna
Infraszauna

A technika előrehaladtával a régi, hagyományos szokások egy kissé átalakultak. Ott is megjelenik manapság az infraszauna, ahol már-már kultusszá vált a szaunázás. Teljesen nem mondanak le a hagyományos felöntős szaunákról, viszont nyitottak az új felé.

Természetesen az idősebb korosztály az, aki állítja, hogy a finn szaunánál nincs is jobb, de a fiatalság mindig nyitott az új ötletekre. Egy kis technikai és fiziológiai tudással meg lehet érteni, hogy miképpen is hat az infraszauna a testre. Ez ugyanis nem teljesen kívülről befelé melegít, hanem a bőr mélyebb rétegeinek felhevítése által éri el a kellő hőmérsékletet az izzadáshoz.

Ennek több előnye is van. Az egyik, hogy nem kell túlságosan befűteni a szaunába, elég csak olyan 50 Celsius fokra állítani azt. Ez által olyanok is tudják használni azt, akik érzékenyek a hirtelen hőmérsékletváltozásra. Nekik ugyanis minden fok számít. Másik előnye, hogy nem termelődik folyamatosan, tömény gőz. Az infraszauna így hosszútávon tartósabb, hiszen a fa nem edződik olyan nagyon.