A West Balkán ügy óta megváltozott a rendezvénybiztosítási felfogás

A West Balkán ügy óta megváltozott a rendezvénybiztosítási felfogás
Legyen az  Aranyszív Ambulance a rendezvénybiztosító
Legyen az Aranyszív Ambulance a rendezvénybiztosító

Az ember az életét szereti mindig biztonságban tudni. Erre az igényre azok is nagy figyelmet kell fordítsanak, akik különböző rendezvényeket szerveznek. A 2011-es törvénymódosítás a profi rendezvénybiztosító cégek számára jelentős tisztító hatással bírt, hiszen rendkívül szigorú feltételeknek kell megfelelni, ezt bizonyítja az Aranyszív Ambulance rendezvénybiztosító sikere az utóbbi években. Az egésznek a kiinduló momentuma a tragikus West Balkán ügy volt. Ennek hatására jöttek rá a törvényhozók, hogy mégsem eléggé hatékonyak a jogszabályok.

Megtörténtek a szükséges módosítások és azóta teljesen más fordulatot vettek az események. A hatóságok végül kiderítették, hogy a súlyos balesetet a törvények nem megfelelő betartása okozta, aminek során három fiatal életét vesztette. Ahhoz, hogy többet ez ne ismétlődjön meg, arra van szükség, hogy a szervezők megfelelően felkészüljenek az eseményekre, valamint minden szinten tartsák be a kellő előírásokat.

Nemcsak beltéri szórakozóhelyeken történhetnek balesetek, hanem a szabadtéri rendezvények során is. Amennyiben azon gondolkodnánk, hogy mi magunk is szervezünk egy nagyobb összejövetelt, akkor érdemes az interneten körülnézni olyan rendezvénybiztosító cég után, amelyik teljes egészében vállalja a felügyeletet. Az “5/2006. (II. 7.) EüM rendelet a mentésről” előírja, hogy minden nagyobb tömeget vonzó, nyilvánosan megszervezett esemény alkalmával, kötelező a szervezők számára a törvény által előírt egészségügyi felügyeletet biztosítani.

Ennek érdekében, keressük fel bátran az Aranyszív Ambulance honlapját! Itt nagyon sok értékes információt találhatunk arról, hogy a szakemberek milyen szinten képesek ellátni ezt a feladatot. Nemcsak egyszerűen betegszállítást végeznek, hanem a helyszíni sürgősségi ellátást is garantálják, valamint minél gyorsabban a legközelebbi szakintézménybe viszik a sérülteket. Minden szükséges mentéstechnikai eszköz és a legmodernebb kommunikációs felszereléssel is a rendelkezésükre állnak. Válasszuk bátran az Aranyszív Ambulance szolgáltatást, ha biztonságban akarunk mulatni!